A Magyarok Angliai Országos Szövetsége idén harmadik alkalommal szervezi meg adománygyűjtő eseményét 2017. február 5-én 12 órától a londoni Szent István Házban
A rendezvény célja, hogy megismertesse Délvidék szépségeit, Vajdaság ízeit, a londoni magyar közösséggel, valamint, hogy közös összefogással segítsünk és adományokat gyűjtsünk a Lurkóház rászoruló gyermekeinek. 2007-ben Óbecse községhez tartozó Dreán nyitotta meg kapuit az első vajdasági Lurkóház. A ferences alapítású Poverello Alapítvány által életre hozott napközis otthonban azóta sok helybéli gyermeknek segítettek a nevelők a […]
London Angels – Új taggal bővült a Magyarok Angliai Országos Szövetsége
Nagyon büszkék vagyunk, hogy azt a női kézilabda egyesületet üdvözölhetjük új tagjaink között, amely az angol első osztályban harmadik helyet ért el az idei évben! Szántó Andrea vezetése alatt olyan fiatal magyar hölgyek játszanak, akik elkötelezettek a kézilabda iránt, és fáradtságot nem kímélve szabad időjüket áldozzák a sport sikerekért. A jövőben a London Angels mérkőzéseinek […]
Mégis szép – Udvaros Dorottya önálló estje
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A dalok, a jók, a kor valódi lenyomatai, pontos és precíz képet adnak életünkről: éleset, igazit és nagyon jellemzőt, örök idejű pillanatfelvételek… Vörös Róbert barátommal zeneszerzőket, szövegírókat, új és régi harcostársakat kértünk föl, hogy írjanak dalokat. Megkértük: Bella Máté, Nyitrai László, Hrutka Róbert zeneszerzőt, Gergye Krisztián, koreográfust, Karafiáth Orsolya, […]
A Guildfordi Magyar Tanoda 2017-es programja
Íme a Hungarian Cultural Association (HCA) – Guildfordi Magyar Tanoda 2017-es programja, Januártól Májusig. Úgyszintén, nézzék meg ezt a két videót a YouTube-on:
RENDKĺVÜLI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG
PÁLYÁZAT Tisztelt MAOSZ Tagszervezetek, Közösségek, Tagok és Leendő tagok! RENDKĺVÜLI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG A MAOSZ eddigi munkájának elismeréseként, valamint további fejlődésének elősegítésére £10 000 támogatási keretet kaptunk a Magyar Államtól Potápi Árpád államtitkár úr közreműködésével. Ezt a rendkívüli támogatási összeget pályázat alapján kívánjuk szétosztani a MAOSZ tagszervezetei és közösségei között. A pályázat célja: anyagi támogatás elnyerése […]
Message of ’56 // 1956
Message of ’56 // 1956 – In the memories of generations – Oláh Gábor filmje This year marks the 60th anniversary of the Revolution of 1956, when the people of Hungary dared to confront their oppressors. When the revolution was crushed by the Soviet Union’s tanks, some 200,000 Hungarians fled the country, thousands of them finding refuge […]
Márton nap 2016
A hétvégi Márton nap alkalmából egy programmal szíveskedünk minden érdeklődőnek. Nyolc cserkészvezetőt és két néptáncpedagógust, Mayer Orsit és Nèmeth Làszlòt fogadunk vendégül. Márton napra való tekintettel büfé is lesz szervezve, ahol szokásos libazsíros kenyér, kávé, üdítő áll majd a résztvevők rendelkezésére 🙂 A részletes időpontok: 14:00 – 14:45 Előadás az iskolásoknak (mindkét csoport) a Márton […]
Karácsonyi Vásár
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves ismerőst, barátot és érdeklődőt a hagyományos Karácsonyi Vásárunkra amelyre december 3-án, szombaton déli 12 óra és du. 5 óra között kerül sor, ahol sok különlegesség és finomság várja az idelátogatót. Ebéd déltől: Töltött káposzta (£6), sült kolbász kenyérrel (£3) Vásárolni lehet majd finom ‘disznóságokat’, hurka/kolbász…és a finomabbnál finomabb sütemények […]
You must be logged in to post a comment.