„A zene lelki táplálék” * Erkély-koncertsorozat a Hagyományok Házában

Posted by on Már 26, 2020 in MAOSZ hírek | No Comments

A Hagyományok Háza minden délben koncerttel jelentkezik a Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat április 22-éig a Hagyományok Háza Facebook oldalán követhetők.

A Hagyományok Háza az európai mintát követve március 26-ától április 22-éig minden nap koncertet sugároz interneten a felújított Budai Vigadó Corvin téri teraszáról. Az élő népzenei közvetítések a nándorfehérvári csatára emlékező déli harangszó után csendülnek fel, buzdítva a kitartásra, segítséget nyújtva a léleknek a bizonytalanságban.

A Hagyományok Háza ezzel a programmal ugyanakkor segíteni kívánja a népzenész-társadalmat, azokat a muzsikusokat, akik a koncertek, nyilvános fellépések drasztikus elmaradásával súlyos megélhetési gondokkal küzdenek; gyakorlatilag kenyér nélkül maradtak. A részvételre vonatkozó felhívás az intézmény honlapján olvasható.

Minden erővel fent kellene tartanunk az egységet, ami most, a járvánnyal szemben való ellenállást lélekben erősíti – beszél a kezdeményezésről Kelemen László, az intézmény főigazgatója. – A zene, a tánc, a művészetek évezredek óta azt a célt szolgálják, hogy a nehéz idők megterhelő eseményeit feloldják az emberekben. Ha a lélek erős, a test is jobban bírja.” 

Számos hasonló kezdeményezést lehet találni az interneten, viszont az élő népzenének éppen az a sajátos varázsa: nem lehet dobozba zárni, de még csak kétszer ugyanúgy eljátszani sem az adott dallamot. A szervezők és a fellépők nem kívánnak koncertélményt nyújtani, inkább közvetíteni kívánják az online bekapcsolódónak is az egyediség és a közösség, az összetartozás élményét.

Az intézmény további anyagokat kíván megosztani az egész Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarokkal a nehéz napokban: közzéteszi a Magyar Állami Népi Együttes műsorait, s tervezi továbbá saját módszertani anyagok készítését is. Ugyanakkor a Hagyományok Háza nyitott minden kívülről jövő szakmai kezdeményezésre is.

Az első koncerten Kelemen László, zeneszerző és folklorista, Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Molnár Péter, az intézmény folklórdokumentációs osztályának vezetője játékát élvezhették az érdeklődők.

Az erkély-koncertsorozatot az érdeklődők megtekinthetik: https://www.facebook.com/hagyomanyokhaza/

A március 26-ai koncert követhető: https://www.facebook.com/hagyomanyokhaza/videos/517094925661479/

Felhívás: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/4474

*Kodály Zoltán