VAJDASÁGI NAP
A Magyarok Angliai Országos Szövetsége (MAOSZ)
idén harmadik alkalommal szervezi meg adománygyűjtő eseményét 2017. február 5-én 12 órától a londoni Szent István Házban.
A rendezvény célja, hogy megismertesse Délvidék szépségeit, Vajdaság ízeit, a londoni magyar közösséggel, valamint, hogy közös összefogással segítsünk és adományokat gyűjtsünk a Lurkóház rászoruló gyermekeinek.
2007-ben Óbecse községhez tartozó Dreán nyitotta meg kapuit az első vajdasági Lurkóház. A ferences alapítású Poverello Alapítvány által életre hozott napközis otthonban azóta sok helybéli gyermeknek segítettek a nevelők a felzárkózásban és az integrálódásban. Mostanra már Hajdújáráson és Óbecsén is működik napközis otthon.
“ A Poverello Alapítvány azokra számít, akik másokat segítve akarják a boldogság útját járni…”
Program:
12:00 // Ebéd – vajdasági ízek (Halászlé, Karagyorgyeva rolát)
14:00 // Vajdaság történelmi földrajza és népessége az évszázadok tükrében – Cvetanovic Milán előadása
14:30 // Táncbemutató – Hunique Dance Tánccsoport
14:45 // Fehér Ferenc: Egyazon ég alatt – Verbászi Betty: Radnóti- és Kaleidoszkóp-díjas előadóművész
15:00 // Tánctanítás – Herman Panka és Imre
Egész nap:
Cvetanovic Milán és Kalocsai Richard fotókiállítása. A képek megvásárolhatók lesznek, és az ebből származó bevétel fele az adomány részét képezi.
Multimédiás minikiállítás – vajdasági népzene, dalok, fotók és érdekességek.
Adománygyűjtés – a délvidéki Lurkóház számára
A belépés ingyenes, adományokat elfogadunk a Lurkóház nevében.
Sok szeretettel várunk mindenkit!
Kérjük részvételi szándékukat jelezni az info@maosz.co.uk e-mail címen.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
You must be logged in to post a comment.