Március 15
Londonban teltházzal ünnepeltük március15-ét! A MAOSZ megemlékezésén egy nagyon színvonalas műsort láthatott az ünneplő közönség.
A sort az újból összeállt Szent István Kamarakórus Bartók Béla és Kodály Zoltán népdal-feldolgozásaiból összeállított műsorával kezdte. Az est folyamán március 15 emblematikus verse, a Nemzeti dal is elhangzott a londoni Mosoly Ovi-Suliban tanuló ifjú Posta György előadásában. A programot Berecz Mihály zongora előadása színesítette, aki XIX.sz-i romantikus darabokat játszott. A műsorban Horváth Milántól hallottuk József Attila Dunánál c. versét. Nagy örömünkre szolgált, hogy a londoni néptáncélet meghatározó együttesei is mind közreműködtek. A Csillagszeműek Anglia Néptáncműhely gazdag programmal készült, amelyben többek között Galga -menti, sárközi, rábaközi táncokat mutattak be.Láthattunk egyéni produkciókat is: Paládi-Kovács Boldizsár, Nagy Evelin, Rezavandi Arad és Rezavandi Aida közreműködésével. A gyerekműsort a Hunique Dance ’48-as műsora követte, amelyben a koreográfia segítségével emlékeztek a szabadságharcra. A fellépők sorát Herman Panka és Herman Imre zárta, akiknek köszönhetően felcsíki táncokat tanulhattak a vendégek.
A MAOSZ nevében köszönjük minden fellépőnek és szervezőnek azt a sok munkát, amellyel hozzájárultak a méltó megemlékezéshez!
You must be logged in to post a comment.