A Magyar Parasport Napja 2025
Tisztelt Határon Túli Magyar Közösség!
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport
Szövetsége (FODISZ) nevében ezúton hívom partnerségre Önöket, a határon túli magyar közösség
tagjait a Magyar Parasport Napja alkalmából!
Idén februárban immáron nyolcadik alkalommal szervezhetjük meg a magyar parasport és
parasportolók ünnepét, amely nem csak kiváló lehetőség, hanem hatalmas felelősség is.
A 2018-ban ezen ünnephez kapcsolódóan, szemléletformálás céljából útjára indított Lélekmozgató
Programunkhoz minden évben több, mint félezer szervezet csatlakozott. Az óvodák, általános- és
középiskolák határon innen és túl, egyetemek, sportegyesületek, szociális és gyermekvédelmi
intézmények, önkormányzatok, rehabilitációs intézmények, civil közösségek, azon szervezetek,
melyek mindegyike a helyi közösség egyik meghatározó eleme, a település közösségformáló erejének
szerves része. Közösen, a sport segítségével még erősebb, befogadó helyi közösségeket építhetünk!
Tisztelet, elfogadás, kitartás, példamutatás és közösségépítés. Ebben elkötelezett partnerünk
minden évben egy olimpikon és egy paralimpikon sportoló, akik a Magyar Parasport Napjához
kapcsolódó programsorozat egésze alatt velünk tartanak.
Az MPN2025 nagykövetei: Fojt Sára, olimpiai bronzérmes és Kiss Péter Pál, paralimpiai bajnok
kajakosok.
A programhoz csatlakozó szervezetek számára az MPB és a FODISZ a többi, fogyatékosok sportjával
foglalkozó sportszövetség segítségével ebben az évben is hasznos információkat és szakmai
anyagokat biztosít a megvalósításhoz és ismételten értékes pályázatokat hirdet.
A FODISZ megújult weboldala biztosítja a programrészvételhezszükséges regisztrációs felületet, és az
MPN2025 pályázati felhívásait, illetve ez utóbbiakat a Lélekmozgató Program Facebook oldalán is
közzé tesszük.
Kérjük, legyen partnerünk az MPN2025 eseményein, csatlakozzanak az MPN Lélekmozgató
Programjához! A regisztráció elindult a FODISZ honlapján:
https://fodisz.hu/lelekmozgatoregisztracio/
Együttműködését kérve és megköszönve, őszinte tisztelettel:
Budapest, 2025. január 24.
Szabó László
Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-,Verseny- és Szabadidősport Szövetsége elnöke