MAOSZ
  • Written by

Első Magyar Építész Fórum Londonban

 

Mi történt március 4-én?

A válasz nem is olyan egyszerű. Ennek a cikknek egy építész konferenciáról kellene szólnia, de itt több minden történt, mint egy egyszerű fejtágítás.

Hogy érthető legyen, az elején fogom elkezdeni. André Katalin vagyok, végzettségem szerint, okleveles tájépítészmérnök. Szeptemberben a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként jöttem Londonba. Nem titkolt szándékom volt, hogy az itt élő magyarok közül külön az építészeket is megszólítsam, és valami értékteremtő tevékenységet végezzek ezen a téren.

Első Londonban töltött heteim alatt már mindenütt hirdettem, ahol csak jártam, hogy szeretnék építész fórumot szervezni, és nagy meglepetésemre minden alkalommal volt valaki, aki segíteni akart nekem. Mindenki bíztatott, és ellátott egy-egy hasznos információval, vagy kapcsolattal, ami előre vitt.

Szerencsés találkozás volt, amikor Szüle Bálinttal (Új Nemzedék Központ – London) egy londoni rendezvényen megismerkedhettem. A találkozásunkat követően kiderült, hogy a fórum gondolata beleilleszkedik az Új Nemzedék Központ által képviselt „Londonban a magyar tehetségekért program”-ban felvázolt keretekbe, ezért együtt összefogva elkezdtünk beindítani egy folyamatot, ami most március 4-én első fontos állomásához érkezett.*

A szervező csapatba közben többen is becsatlakoztak.  Gecov Anett, aki szintén az Új Nemzedék Központ Londoni irodájában dolgozik, illetve Francsics Györgyi, a Kingston University építész hallgatója (BA). Végezetül Verbászi Beáta, a Royal Institute of British Architect (RIBA Membership Development) tagságért felelős menedzsere erősítette a csapatot, akinek köszönhetően valóban nemzetközi rendezvényt tarthattunk.

A konferencia nyelve szándékosan az angol volt, ugyanis véletlenül sem egy izolált magyar közösséget szeretnénk teremteni, sőt ellenkezőleg, egy mindenki számára nyitott, ismeret terjesztésre is hivatott eseményt terveztünk. Célunk ezzel a szervező munkával ugyanis a közösségteremtő tevékenység mellett az volt, hogy lehetőség legyen a magyar építészet bemutatkozására Angliában, valamint az, hogy a két országból hozott példákat szakmai szempontból is össze tudjuk hasonlítani.

Az első fórum központi témája az urbanisztika volt. Az előadásokat Váci Sándor, angliai magyar építész kezdte, az 1990-es és 2000-es évek budapesti városképet meghatározó beruházásaival (budapesti Erzsébet tér, Millenáris stb…), illetve Makovecz Imre organikus épületeinek bemutatásával. A korábbi példák után Luigi Simione és Halasi Szilárd a londoni Bogle Építész Iroda tervezői az utóbbi néhány évben megvalósult budapesti és londoni városépítészeti nagyberuházásokat mutatták be, többek között a Nyugati-pályaudvar és a King’s Cross pályaudvar modern környezetrendezésének párhuzamba állításával.

Örömünkre szolgált, hogy a konferenciánkon az előadók között üdvözölhettük Dian Smallt is, aki a Royal Institute of Royal Architect London régiójáért felelős igazgatónője (RIBA London Regional Director). Ez az előadás a Brexit miatt különösen aktuális, és nagy jelentőséggel bír. Az igazgatónő előadásában a RIBA tagság előnyéről, valamint arról a nemzetközi nyitásáról számolt be, amelynek köszönhetően az angol állampolgársággal nem rendelkező Angliában dolgozó építészek is teljes körű tagjai lehetnek a brit királyi építésztársaságnak.

A délután folyamán szervezőtársam, Francsics Györgyi is előadott, aki diploma munkáját mutatta be a jelenlevőknek. Ez az eredendően tájépítészeti munka itt Londonban, a Temze partján egy régen mocsaras elmaradott térség rekultivációjára hívatott, amely remélhetőleg a közeli jövőben meg is valósulhat.

Az előadások sorát Budapestről érkező vendégeink, Auth Adrián és Bakos Bálint rendkívül izgalmas prezentációval zárták, amelyben többek között saját gyermekükként dédelgetett „odoo projekt”-et mutatták be a publikumnak. De mi is ez az „Odoo projekt”? A Madridban rendezett nemzetközi Solar Decathlon versenyére egy kizárólag napenergiával működő, és saját magát fenntartó épületet terveztek, és építettek fel, amelyet egy minden szakterületet magába foglaló magyar egyetemistákból álló csapat valósított meg. Fantasztikus volt látni prezentációjukat, és a versenyről készített videójuk levetítése is nagy sikert aratott.

* Az Új Nemzedék Központ által indított „Londonban a magyar tehetségekért program” alapvető célja az Egyesült Királyságban és a Magyarországon élő fiatal tehetségek közötti kapcsolat kiépítése, tudásuk bővítése, tehetségük kibontakoztatásának elősegítése különféle szakmai, közösségi és kompetenciafejlesztő programokon keresztül, hiszen fontos, hogy a kint élő magyar fiatalok értesüljenek az Angliában és a Magyarországon induló vagy működő magyar vonatkozású, legfrissebb szakmai lehetőségekről, kutatásokról, projektekről, mentorprogramokról. A projekt olyan egyetemi vitaesteknek, műhelybeszélgetéseknek ad teret, amelyek a fenti célokat szolgálják.

André Katalin

London, 2017. március 6.

 

 

 

Magyarok Angliai Országos Szövetsége - National Federation of Hungarians in England - MAOSZ © 2016